Vegre...

Vegre kicsit itthon egyedul uldogelos magamat a tukorben megbamulos este... Mar hianyzott, megis nyomaszt. Mennek mar vissza Vasarhelyre, kelnek megint koran reggel, innek bufes kavet szep szines szivoszallal. Szembebamultam magammal...hat ez valami rettenetes, ezen dolgozni kell keremszepen, kemenyen dolgozni...ugyhogy tervbe lett veve, csak meg a kivitelezessel lesznek problemak. Nem gond, megoldjuk valahogyan.

Jo lenne irni csak ugy ahogy kiomlik de az tul ijeszto. Baratok vannak mindenfele, de sosem azok vannak kozel akikre epp szukseg volna...hogy is van ez? Es miert van az, hogy csak ritkan jo? Hogy mindig valami mas kell, mint ami epp van? Mas hely, mas varos, mas emberek? Mar megint az van, hogy tul gyorsan elek, elvezem de azert faj neha. Legalabb elek bazdmeg...senki nem mondta, hogy ez az egesz elni dolog cukormaz meg csokolade. ( bevillant egy kep Pestrol)

Kivancsi vagyok a holnap estere...vajon milyen lesz? Jo ujra a regi embereket megolelni. Azt hiszem Csaszit az erettsegi alatt kaptam vissza...de jo, jo, hogy van. Mert bolond, mert neha hallgat, mert mosolygos, mert barmikor felhivhato, kirangathato, mert leszidhato ha lusta, de boldogan meselheto is:) Orulok, hogy visszatalaltam hozza...hogy nem veszett el o is, mint annyian sokan az evek folyaman, akikrol azt hittem, hogy majd mindig es orokre, aztan mara csak a sziasziahogyvagyjolste szintu utcan osszefutos dolgok maradtak. Csaszi o Csaszi, nincs hozzafoghato az eletemben...tole kaptam eletem elso es egyetlen tengerimalacat, az o pintyere vigyaztam ket hetig, mig el volt utazva, vele voltam egyiptomos kiallitason, es ot kisertem el roman szobelizni, ahogy o is engem az angolra. O az akire eloszor gondoltam amikor atutaztam Varadon, es amikor visszafele is atutaztam. Szeretem ember, mert mindig mellettem van ha kell, meg ha messzirol is de ott van. Es a mosolya olyan csend...az a lelekmelegitos jobaratos...