i belive in karma now... cause everything that made me happy seems to fall apart. this is my punishment for leaving him... he told me, he told me that this is going to happen if i choose the other guy, and he had right. i'm so fucking screwed

Aktualis kerdeseim

1. Hova tunt a nyar?

2. Mikor lesz mar osz?

3. Hol fogok lakni?

4. Miert mindig a mutatoujjamrol kopik le elobb a koromlakk?

5. Hova tunnek a szekrenybol a ruhaim?

6. Miert van rozsaszin ize az energiaitalnak?

Well there's far too many questions to ask,
To answer all of them tonight.
For I wear, too many masks,
To tell if any of them are wrong or right.
And confusion casts a shadow upon me,
Like a great big cloud in the sky.
And now I pray for rain
Cause it's been so long since I let myself cry

Te meg (vagy mar) nem latsz bele a szivembe. Nekem meg nincsenek szavaim amikkel elmondhatnam. Igy aztan csak a allunk, mikozben falakat huz kozenk a csend....

Gondolkod..

Hogy van az, hogy sosem erzem magam felnottnek? Azt gondoltam az ember ha mar eleg evet elt ezen a kis sargolyon elkezdi erezni a felnottseget. Ugyanazt erzem, mint mikor 5 eves voltam. Ugyanugy felek dolgoktol, ugyanugy sirok ha valami faj, es ugyanannyira tudok orulni is. A kulonbseg csak a dolgok melysegeben rejlik. A sebek egyre melyebbek a cukormazban, az utolagos porcukorhintes szinte semmit sem er. De ez van. Ilyen ha az ember tanulni akarja az eletet es nem csak elni azt. Figyelek. Probalok nyitott szemmel jarni a vilagban. Minden mellettem elhalado ember egy tortenet, akinek szinten vannak tortenetei mas emberekrol. Ha a sok tortenetet osszefuznenk nem kapnank mast mint a sajat tortenetunk. Az emberet. A maga egyszeru, meztelen es igaz valojaban. Olykor azonban nem eleg csak figyelni, reszeve kell valni a dolgoknak, belefolyni, elni egy kicsit, sebeket szerezni es oromoket, kell, hogy megkopjon a cukormaz olykor olykor, hogy masok is olvashassanak belolunk. Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak bennunk rejlik a tudas, a kereses vagya, hanem a masikban is. Engedni kell, hogy megerintsen, hogy kicsit belenklasson, hogy tanulhasson o is az eletrol, hogy rajtunk keresztul erthesse meg sajat letezesenek titkait.

Ujrakezd...

Lepegetunk. A haladas illuziojaval hitegetjuk magunkat nap mint nap, megis mindig ugyanoda terunk vissza. Akarmennyit lepegessunk is, barmennyi kilometert is hagyjunk magunk mogott elobb vagy utobb visszaerkezunk es mindig ugyanoda. Nem szamit, hogy hany perc, ora, nap vagy ev utan. Mi megis ujra es ujra nap nap utan elindulunk es lepegetunk, lepegetunk ahogy csak birunk, teljes eronkbol probaljuk elhitetni magunkkal, hogy igen, ma megiscsak haladtam valamennyit, ma mar kozelebb vagyok....az ugyanodahoz.

Ahogy a paradicsom sem allando allapot, ugy a pokol sem lehet az. Igy tehat mindig van remeny. Nem az allandosagra, de a valtozasra legalabb. A valtozatossagra. Remeny arra, hogy egyetlen rossz sem tart orokke, es, hogy mindig lesz jo majd az eletben.

Az atmenetek alig erezhetoek..sokszor csak akkor vesszuk eszre a boldogsagot ha mar joideje tart, altalaban mindig kicsivel a vege elott, azelott, hogy minden ujra osszezuhanna, de az osszezuhanas pillanataban ujra feleled a remeny, felerosodik, bizonygatva nekunk, hogy ha mar egyszer volt jo, akkor masodszor es harmadszor is lesz.

Valami megint elveszett belolem...de ezuttal nem hianyzik. Mas az ami kinoz, de egy szep napon majd minden puzzledarab a helyere kerul. Ahogyan a lopott borospoharak es a millioeves csigak, a gumikesztyuk es talalt napszemuvegek, nehany lelekgyogyito dal, egy rajz a szerelemrol, egy pakli kartya amit kezek simogattak es a hatralevo idot jelzo zsebora is helyere talalt egy szobaban es helyere talal egy szivben, amin mostmar ketten osztozunk...