Tegnap csatat vesztettem, pedig nem akartam. Tudtam en, hogy nem lesz ennek jo vege, megsem tudtam nemet mondani. Es most itt vagyok, melyseges onsajnalatba sulyedve, kompromisszumokat kotve sajat magammal, hogy nem nem eri meg, minek is, hiszen ugysem erti, soha nem is fogja, mert barmennyire is azt kepzeltem....szoval nem hasonlitunk. Ami amugy nem is lenne szuksegszeruen gond, csak megis annyira rossz az amikor azt kepzelem valakirol, hogy meg tudja erteni, aztan meg kiderul, hogy megsem. Csalodas ez, nagyon nagy csalodas. Feltem is, hogy nem lesz annak jo vege, ha hagyom...de hagytam, megszegtem a sajat szabalyaimat es meg is lett a kovetkezmenye...sebezheto lettem, es ez nem jo, nagyon nem jo.:( Szerettem volna elszaladni, de nem tudtam, egyszereun nem ment, csak alltam ott, mint egy nagy rakas szerencsetlenseg es vartam, hogy...igazabol nem is tudom mire. Talan arra, hogy megis megerti, hogy jobban belem lat, es szamomra is vilagossa teszi a mierteket. De nem ez tortent, hagytam, hogy meglasson, hogy meglassa azt a kicsike ent, aki ott belul vagyok, de nem vette eszre a legfontosabbat, azt amitol aztan minden erthetove valt volna, neki is meg nekem is. Ketszeres vereseg ez most...vele es magammal szemben.
Szabalyokat szegtem meg, amiket eddig sosem, a sajat szabalyaimat...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése