Nem vagyok buszke magamra. Meg sosem sirtam mikozben szivet tortem apranket darabokra. De most, most az egyszer....mar lassan egy hete...buntudat. Nem szeretem ilyenkor. Hiaba probalnam helyrehozni, nem megy, csak rosszabbat teszek, csak meg melyebbre sulyesztem nem letezo tusarkamat a nagyon is valosagos szivebe. Abba a szeretnivalo, erzekeny, szerelmes, amugy is verzo szivebe. Ilyenkor megbanom meg a percet is, mikor eloszor raneztem. Ahogy ramosolygtam eloszor, ahogy tudtam es megereztem az elso masodpercben, hogy igen, ezt en nyerem meg most is. Jol jatszom....tul jol. Fajdalmasan jol. ELhitetem magammal, hogy ez nekik ugysem faj, hiszen mindegyik egyforma, mind ugyanugy nez ram eloszor, mind ugyanazt akarja....aztan ha kiderul, hogy tevedek, hogy nem ertik a jatekszabalyokat...akkor ez van. Es jon a buntudat, jon a sok barat, aki mind engem hibasztat, es tudom, hogy igazuk van, tudom, hogy tul kemeny voltam, tulsagosan hagytam magam megszeretni, nem szoltam eleg koran, vagy nem voltam eleg vilagos, vagy egyszeruen csak nem vettem tudomasul, hogy masnak is van szive nem csak nekem.
Remelem egyszer meg tud nekem bocsajtani, es ha majd oreg lesz, es a hata mogott van mar egy nagyon boldog elet, valaki olyannal aki tenyleg megerdemelte az o nagy, puha es joillatu mosolyat es szivet, akkor majd eszebe jutok neha, eszebe jut, hogy egyszer bolondul beleszeretett egy lanyba a vonaton, aki gondolkodas nelkul osszetorete a szivet....de legalabb megtanitotta ertekelni azokat a rovid utazasokat.
Szoval, ezt a reszt magambol neked ajanlom draga CS.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése