Sokminden megvaltozik...most meg csak fuggok.
egy lepes hatra, ketto elore. haladjunk...
Kicsit verzek meg sajat koteleimtol, melyen a szivembe vagnak. De azert csak mosolyogjunk, szokjuk az ujat, es oldozzunk csomokat szivekrol. irjunk es beszeljunk, mert a beszed jocsendet teremt, a jocsend pedig majd konnyu almot iger. igerni iger, de adni csak rikan ad barmit is.
Meg minden annyira uj....szinte fajdalmasan es serton. Szeretnem ha mar parszor beleestem volna a sarba, hogy erezzem ennek a vilagnak a valodi izet. De most egyelore csak toporgok, kicsiket haladva elore es varva azt a bizonyos oszi napot amikor minden tenylegesen elkezdodik. Amikor majd ujra eletre kel bennem a szinhaz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Érdekes az, hogy valami, amire nagyon régen vagyunk, nagyon erősen akarunk, mennyire meg tudja változtatni az arcát, amikor elérjük, megkapjuk. Nekem is sikeres volt a felvételim és ősztől már elsőéves diákként lépek be azon a bizonyos kapun. Várom nagyon, de bizonytlanul. Most nagyon rossz. A régi világomhoz sem tartozom már igazán, de az újhoz se még. Csak hányodom a semmiben. Nem tartozom sehova. Ez most egy kicsit nehéz...
VálaszTörlés