Fekete, fekete, fekete

Mi tortent a nagy almokkal? Hova lettek a vilagmegmento tervek? Hova lettem en? Ma reggel furcsan ebredtem. Fajt...valami nagyon nagyon szoritotta a szivem, majd a torkom, es lassan felkuszott az orromba. Es akkor rajottem. Ujra meg kell siratnom a vilagot. Ujra felbukkant bennem ez a sotet, mocsaras, undorito posvany, ami mar egyszer majdnem legyozott. Tegnap eszembe jutottak a buneim. A bunok a vilag, az emberiseg es onmagam ellen. Bunok amiket sosem fogok tudni elfelejteni, almok amiktol mindig felek majd, egy szinek, mosolyok, iras, szinhaz, viragszirmok, zene, tanc, tukrok ala eltemetett en...az a sirosan a sarokban kuporgos, onmagat gyulolos onzo en, aki egyszer mar majdnem eldobott mindent. Nem tudom miert most. Miert pont most? Amikor mintha kezdene minden a helyere kerulni? Szembeneztem a tukorrel es idegen volt az akit lattam, en nem ismerem ezt az embert, ezt a szomoru, sapadt, karikas szemu lenyt, aki visszanezett ram. Magamba zuhantam ismet, probalok kimaszni, de ha segiteni probalnanak meg melyebbre zuhannek vissza. Egyszer mar sikerult megszabadulnom, most is mennie kell majd. Elfaradtam... gyulolom a reggeleket, gyulolom ezt a szobat, ezt a varost, ezt az egeszet. El kene menni..megint el kene menni, el kene menekulni es akkor jo lenne. Talan.

Talan holnap mar megint minden jo lesz. Talan holnap ujra szeretni fogom magam.