Ujrakezd...

Lepegetunk. A haladas illuziojaval hitegetjuk magunkat nap mint nap, megis mindig ugyanoda terunk vissza. Akarmennyit lepegessunk is, barmennyi kilometert is hagyjunk magunk mogott elobb vagy utobb visszaerkezunk es mindig ugyanoda. Nem szamit, hogy hany perc, ora, nap vagy ev utan. Mi megis ujra es ujra nap nap utan elindulunk es lepegetunk, lepegetunk ahogy csak birunk, teljes eronkbol probaljuk elhitetni magunkkal, hogy igen, ma megiscsak haladtam valamennyit, ma mar kozelebb vagyok....az ugyanodahoz.

Ahogy a paradicsom sem allando allapot, ugy a pokol sem lehet az. Igy tehat mindig van remeny. Nem az allandosagra, de a valtozasra legalabb. A valtozatossagra. Remeny arra, hogy egyetlen rossz sem tart orokke, es, hogy mindig lesz jo majd az eletben.

Az atmenetek alig erezhetoek..sokszor csak akkor vesszuk eszre a boldogsagot ha mar joideje tart, altalaban mindig kicsivel a vege elott, azelott, hogy minden ujra osszezuhanna, de az osszezuhanas pillanataban ujra feleled a remeny, felerosodik, bizonygatva nekunk, hogy ha mar egyszer volt jo, akkor masodszor es harmadszor is lesz.

Valami megint elveszett belolem...de ezuttal nem hianyzik. Mas az ami kinoz, de egy szep napon majd minden puzzledarab a helyere kerul. Ahogyan a lopott borospoharak es a millioeves csigak, a gumikesztyuk es talalt napszemuvegek, nehany lelekgyogyito dal, egy rajz a szerelemrol, egy pakli kartya amit kezek simogattak es a hatralevo idot jelzo zsebora is helyere talalt egy szobaban es helyere talal egy szivben, amin mostmar ketten osztozunk...