Oraketyeges, Szivdobbanas

Most, hogy nehany dolog egyre kozelebb, masok meg egyre tavolabb kerulnek sok mindenen elgondolkodtam. Mi lesz majd a szokasainkkal? A padunkkal a parkban? A szinikorrel? Es vajon ha egyszer hazajovok ugy talalok-e mindent mint ahogy itthagytam? Varom, hogy elmenjek, de igazabol meg soha nem gondoltam bele abba, hogy az a sok minden amit itthon szeretek, nem jon velem. Nem tudom mi lenne okosabb...lassan elengedni mindent, hogy majd ne fajjon nagyon, vagy magamhoz szoritani? Es megis, hogy van az, hogy en a sajat filmem foszereploje eltunok a szinrol, de a tortenet megis tovabb folytatodik? Mikor kicsi voltam az volt az elkepzelesem, hogy minden ami koulottem tortenik csak es csakis az en szemszogembol lathato, vagyis ha valaki kikerul a latoterembol megszunik letezni. Idokozben rajottem, hogy ez igy nem foltetlenul igaz, de most megis fura belegondolni, hogy anelkul is megy majd itt minden tovabb, hogy en figyelnem es itt lennek. Meg amugy is milyen dolog az, hogy a padban ahol 4 evig ultem, hetfotol valaki mas fog ulni? Valaki olyan aki nem is sejti, mi mindent eltunk at MI, a hires neves A-sok, es majd ok, az ujjak is uj tortenelmet irnak, es azt gondoljak, hogy igen, az o tortenetuk sokkal de sokkal erdekesebb. Aztan majd ha ok is elmennek, ugyanezt fogjak erezni. Es igy megy ez orokke.

Vajon megtarthatoak-e a regi kotelekek olyannak amilyenek mindig is voltak, vagy mindenki uj utat valaszt maganak es idovel elkezdunk felejteni?

Micsoda melankolia, egy ilyen csodaszep napon...